Út az életszentség felé
Esküvőjük reggelén, 1011. október 21-én a jegyespár misével kezdte a napot. Ebben a pillanatban Károly azt mondta az asszonynak, aki néhány órán belül a felesége lesz: „Most az a kötelességünk, hogy segítsünk egymásnak a mennybe jutni.”
Zita igenje a házasság szentségében Károly kívánságára válaszol, hogy házasságukat az életszentség útjává tegyék. És ez megvalósul házaséletük legegyszerűbb dolgaiban, valamint a legsúlyosabb és legnehezebb pillanatokban.
A házaspár Mariazellben, a dunai népek Mária-kegyhelyén kezdte nászútját. A Szűzanya védelme alá helyezte magát a fiatal pár.
[1] Jean Sévillia, Az utolsó császár, i. m. i. m., 33. o.
Kölcsönös segítségnyújtás
A kölcsönös segítségnyújtás a családjukban kezdődik. Nagy örömmel fogadják gyermekeiket: Ottót 1912-ben, Adelaide-t 1914-ben. Robert 1915-ben Schönbrunnban, Felix 1916-ban Schönbrunnban, Charles-Louis 1918-ban Badenben, Rodolphe 1919. szeptember 5-én született Pranginsban, Svájcban, Charlotte 1921. március 1-jén született Herstensteinben, Svájcban és a kis Erzsébet, aki május 31-én született Pardóban, Spanyolországban; Soha nem ismerte az apját.
A házastársak kölcsönös segítségnyújtása kiterjed a népek szeretetére és szolgálatára. A háború kitörése után a béke és a gondatlanság véget ért, és Károly megértette tiszti hivatásának teljes jelentését. Károlyt a császár nevében küldték a frontra, Zita pedig fáradhatatlan bátorságról tett tanúbizonyságot a sebesültek, özvegy anyák és árva gyermekek megmentésében. Kevesebbet látták egymást, de minden nap felhívták egymást. És bátorították egymást a saját feladataikban. Jour. Et s’encouragent dans leurs tâches respectives
A koronázás
1916. november 21-én Ferenc József halála után Károly lett a császár. A budapesti koronázás azt jelenti, hogy Károlyt az Egyház, és így Isten is olyan küldetéssel ruházta fel, amely arra hívja, hogy ne csak Magyarország, hanem minden népe felett uralkodjon. A szertartás szinte liturgikus.
Károly a fején kapta meg Szent Istvánnak, Magyarország első királyának koronáját. Kijelentette, hogy ő az igazságosság garantálója minden népe számára, és megfogadta, hogy a békéért fog dolgozni.
Zita jobb vállán kapta Szent István koronáját, annak jeléül, hogy segítenie kell férjét a nehéz teher cipelésében. A rituálé szavai gyönyörűek:
Fogadjátok el a szuverenitás koronáját, hogy tudjátok, hogy a király felesége vagytok, és mindig gondoskodnotok kell Isten népéről. Minél magasabbra kerültök, annál alázatosabbnak kell lennetek, és Jézus Krisztusban kell maradnotok.”
Károly saját szavaival tudta, hogy „királynak lenni nem egy ambíció kielégítése, hanem az egész nép javára való feláldozás”. Ettől a pillanattól kezdve a házastársak hivatása nagyon világossá vált számukra Isten tekintete alatt, még akkor is, ha még nem tudták, hogyan válaszoljanak rá. A Gondviselés feltárná előttük
Budapest koronázása mindkét házastársat szolgává változtatta, és mint ilyenek, uralkodói küldetésüket együtt végezték, de mindkettő úgy, ahogy a küldetést rábízták. Fokozatosan Károly számára élete végső felajánlásához.
[1] Michel Dugast Rouillé, i. m., 57. o.
[2] Uo., 62. oldal.
A háború és két sikertelen magyarországi restaurációs kísérlet után Károlyt és Zitát Madeirára száműzték. Ott, amikor Károly tüdőgyulladásban meghalt, életét ajánlotta népei kiengesztelődéséért, és megbocsátott mindazoknak, akik elárulták őt.
Károly és Zita házasságukat az életszentség felé vezető úttá tették azáltal, hogy hűségesek voltak az imádsághoz és az Eucharisztiához, amely rövid földi házaséletük során megerősítette hitüket és a szeretet cselekedeteit.
Az Egyház szuverén ítéletének feltételezése nélkül példaértékű az osztrák Károly és Zita házaspár keresztény élete. Mindkét ok különböző. Szent II. János Pál azonban október 21-ét, házasságkötésük napját választotta Boldog Károly liturgikus ünnepének.